Algéria és Magyarország: egy történelmi barátság új dimenziói
Így alakítják át a két ország kapcsolatát az ígéretes kulturális, gazdasági és energiaprojektek.
Így alakítják át a két ország kapcsolatát az ígéretes kulturális, gazdasági és energiaprojektek.
Számukat több tízezerre teszik, eleik szokásait a mai napig tartják.
Afrika is igyekszik bekapcsolódni a mesterségesintelligencia-versenybe a hiányos infrastruktúra és finanszírozás ellenére. A kutatók azonban leszögezik, hogy semmiképpen sem úgy, ahogyan azt a Nyugat szeretné.
A Wagner-csoport zsoldosai ellen harcolhatnak ukrán drónokkal a tuaregek.
Több, mint 900 ember – főleg gyermekek – is meghaltak már a majomhimlőben.
Ezúttal Közép-Afrikából jelentkezett be a magyar külügyér.
A hatvanas évek óta rendezetlen Nyugat-Szahara sorsa, de a nagyhatalmak mostanra kezdik elfogadni a területet régen megszálló Marokkó uralmát a hatalmas térség fölött.
A világunk globális faluvá zsugorodott össze, ahol a járványok, a migráció és a háborús konfliktusok is gyorsan terjednek. Marsai Viktorral, a Migrációkutató Intézet igazgatójával beszélgettünk!
A szervezet meglátása szerint a fertőző betegség ismét elterjedhet, és több országban is egészségügyi kockázattá válhat.
A kilencvenes évekbeli vérontás vége óta uralja Ruandát Paul Kagame, aki brutális eszközökkel, de működőképes és rendezett országot épített fel Fekete-Afrika sok másik országához képest.
Amint valaki nyugatiként meg akarja mondani a frankót, bezárulnak az ajtók Afrikában – árulta el a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója a Mandinernek.
Elemzők szerint a kampány célja, hogy az orosz haderő támadóképes maradjon újabb mozgósítási hullám nélkül.
A honvédség Afrikába repült gépe szerintük direkt tűnt el a radarról, miközben nem ismerik az afrikai repülőfigyelési problémákat.
Szerintük Ruandában olyan, mintha nyitott börtönben lennének.
A helyzet drámai: 1993 óta 25 százalékkal (!) romlottak a keresztényüldözéses esetek mutatói.
Megdöbbentő méreteket öltött a kábítószerfüggők száma a nyugat-afrikai országokban.
Egyiptom túlnépesedett, képtelen az önfenntartásra, valahogy mégis elevickél. Utazás a turistaközpontoktól a mélyvalóságig. Kohán Mátyás írása.
Az ország több részére kiadták a figyelmeztetést.